A székelyudvarhelyi asztalitenisz kiemelt partnere a Nemzetstratégiai Kutatóintézet!

Kérünk segítsd Te is egyesületünk munkáját adód 2%-ával!!!

A kitöltendő formanyomtatvány megtalálható  itt.

A klubról és a csapatokról

 Annak ellenére, hogy nem tartozik a tömeges érdeklődést élvező sportágak közé, az asztalitenisz mégis szerves része és meghatározó szereplője Székelyudvarhely sportéletének, úgy a múltban mint a jelenben.
 Már korábban is voltak komoly kedvelői e sportágnak, de versenyszerű asztaliteniszről csak az ötvenes évektől beszélhetünk Székelyudvarhelyen, amikor Dr. Kopenecz Lajos, Balogh Ödön és Gyarmathy Károly fémjelezte hármasnak tartományi második helyezést sikerült elérnie a csapatversenyben. A hatvanas években Bartha János vezetésével a sportág újabb nemzedékével találkozhatunk ( Pál János, a Gagyi testvérek, ifj. Balogh Ödön, Hecser Endre stb.). Igaz országos szintű eredmények nem születtek, de ez a csapat azért egyfajta alapot jelentett a következo nemzedék számára.


 Az igazi áttörést az 1960-as évek vége hozta el. 1968-tól, Nagy Ferenc edző irányításával a fiatal csapat ( Lukács Ignác, Gyarmathy Csaba, Török Ernő, Nagy Levente) nemcsak helyi és megyei, hanem már országos versenyeken is sikereket ért el. A Török Ernő és Nagy Levente alkotta csapat az 1969-es országos versenyen ötödik, egy évvel késobb harmadik helyezést ért el a 11-12 éves korosztályban.
  1971-ben a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub égisze alá kerül az asztalitenisz, Nagy Ferenc edző irányításával, amely tevékenység azóta is töretlen.


 1972-ben országos ifjúsági A divíziós csapattal büszkélkedhetett a város, négy évvel később, pedig a felnőtteknél is az ország legjobbjai közé sikerült felküzdenie magát a Lukács Ignác, Fülöp László, Török Ernő, Nagy Levente és Béres Imre összetételű csapatnak.


 A következő „nemzedékváltás” az 1970-es évek második felére tehető. Ennek a korszaknak kiemelkedő játékosa az 1964-ben született Fejér-Konnerth András volt, akit már tízéves korától az ország legjobbjai közé soroltak. E generáció tagjai a következők voltak: Béres Imre, Nagy Imre, Király Ferenc, Nagy László, Szekeres Levente, Schmidt Arnold, Fejér András, Fülöp András, Kiss Zoltán. A korábbi kadet és ifjúsági versenyeken szerzett érmeit 1981-től Fejér András továbbiakkal gyarapította, hisz ettol az esztendőtől kezdve a felnőttek között is számos országos verseny győztese volt, illeteve hazai sikerei után német színekben is kimagasló eredményeket ért el nemzeti és nemzetközi versenyeken.


 A rendszerváltás az udvarhelyi asztaliteniszezők újabb nemzedékét hozta magával. Nagy Ferenc edző szakmai tapasztalatai ötvöződtek a fiatal tehetségek kitartó munkájával, és olyan hazai és nemzetközi sikerek születtek, amelyek további elismeréseket váltottak ki az asztalitenisz rajongóiból.
Ennek egyik bizonyítéka az udvarhelyi asztalitenisz legeredményesebb játékosa, Fejér-Konnerth Zoltán, aki 11 évesen már Németországban játszott. Pályafutása során részt vett olimpiákon, világbajnoki és európa bajnoki éremekkel büszkélkedhet, valamint jelenleg is a világ élvonalába tartozik.


 Az 1984-es születésű György Szilárd többszörös gyerek, kadet, ifjúsági és felnőtt országos bajnok lett, az 1998-as, Olaszországban megrendezett ifi Európa Bajnokságon az aranyérmes román kadet csapat oszlopos tagja volt. Ezenkívül számos hazai és nemzetközi versenyt sikerült megnyernie, 2003 óta profiként 3 évet Magyarországon, azóta pedig Olaszországban játszik. Szilárd társa Lőrincz Barna szintén országos bajnok volt korcsoportjában, jelenleg Franciaországban játszik.


 1998-tól segédedzőként és játékosként került a képbe György István, aki jelenleg a 2009-ben nyugdíjba vonult Nagy Ferenctől vette át a stafétabotot az Iskolás Sportklub asztalitenisz szakosztályánál, együtt további nagyszerű eredményeket elérve hazai és nemzetközi versenyeken. 2004-ben létrjött a Fejér Sport Klub, amely egyesület az eredményesebb munkát hivatott szolgálni, közösen az Iskolás Sportklubbal, a két klub együttműködése pedig az eredményes tevékenységet bizonyítja.


 Jelenleg 8 csapattal rendelkezünk, különböző kategóriákban, felnőtt A divíziós csapatunk gerincét György István és Mózes Gyula alkotják, akik mellett a feltörekvő fiatal tehetségek kapnak helyet és játéklehetőséget. 2009 ben pedig sikerült női csapatot is indítanunk a felnőtt diviziós bajnokságban, amire eddig az udvarhelyi asztalitenisz történetében nem volt példa. Az utánpótlás tekintetében is remek erdményeket tudunk felmutatni, több országos ranglistaversenyt sikerül megnyernünk, csapataink minden kategóriában az első tíz között végeztek az országos döntőkön. Ezenkivül számos országos és nemzetközi rendezvényen sikerült elérnünk dobogós helyezéseket fiúknál és lányoknál egyaránt. És nem utolsó sorban több játékosunk képviseli városunkat az román utánpótlás válogatottban. Olyan tehetségeket sikerült felfedeznünk mint Péter Nándor, Kaloz Anita, Puja Attila Tamás, Sánduly Levente, Demeter Hunor, Tamás Szabolcs stb. akik már gyerekként letették névjegyüket a hazai asztalitenisz asztalára.


 Célunk minden asztaliteniszezni szerető sportembernek mozgási lehetőséget biztositani, de főleg a gyerekeket rávezetni a versenysportra, illetve minőségi sportolókat kinevelni. Nem utolsó sorban pedig az egészséges életre nevelés.

loading...